Néha már tényleg úgy érzem, hogy
torkig vagyok mindennel, van egy képzeletbeli poharacska, ami egyre csak
átvált üresről telire, de nem fincsi vizecskével, hanem valami maró sósavval,
éget és fáj...~
Haszontalannak érzem magam, itt van ez a félév, és semmit nem csináltam kb,
utálom ezt a sulit, semmire sem megyek vele...persze 'magamnak' köszönhetem,
mert így-úgy sikerült az érettségi. De igazán nem tehetek róla..legszívesebben
pszichológiát tanulnék még mindig, de ahhoz újra kéne érettségiznem. Nem megy.
Nem kapok munkát, sima gimit végeztem, semmi képesség, nem tudok két nyelvet,
és még hostess cégekhez sem mehetek egyelőre, mert ahhoz vékonynak kell lenni.
Még csinos sem tudok lenni, ehhez már tehetség kell komolyan, ki akarna egy kövér
szart alkalmazni? Most póthajra gyűjtök, hogy legalább az dobjon majd kicsit rajtam...
Egyedül érzem magam, tudom, hogy másoknak suli meg minden, de mégis, 1-2
emberen kívül úgy érzem nem jelentek sokat senkinek, csak úgy elhaverkodni, néha
összefutni, de én meg kórosan szeretethiányos vagyok, itthon nem kapom meg,
jó lenne valaki másoktól...ma estére már megint olyan fosul érzem magam.
De meg is értem, hogy hozzám hasonló embert nehéz szeretni...főleg
szerelemben~ sokszor vagyok bunkó és akaratos, vagy túlbuzgó, de ez van, néha rám
jön a depi, főleg mostanában,
nem tudok mit csinálni, itthon sem hagynak békén, anya is engem terhel tovább...
Hogy neki nem könnyű...mert nekem könnyű, hogy felborult az egész eddigi életünk?
Áh...holnap úgyis mosolyogva fogok felkelni. Ez van. Néha ki kell adnom magamból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése